Tapasztalatok és gondolatok:
A kesztyűgyár:
A feldarabolt kesztyűgyár egyik üresen álló épületében találtunk helyet októberben. Ez egy üzemi része volt a gyárnak, és évek óta üresen állt. Az épület a Kreatív Start Ingatlanhasznosító és Szolgáltató Kft. kezelésében van, és köszönjük Löffner Györgynek, hogy lehetővé tette számunkra a munkát itt. Az épületet ugyanis hamarosan elkezdik felújítani egy nyertes pályázat keretein belül. A tervek szerint kreatív vállalkozásokat befogadó inkubátorházként fog működni.
Mi pedig lehetőséget kaptunk, hogy két héten keresztül az épületet birtokba vegyük, és szinte egész tartalmát felhasználva alkossunk benne. A 120 négyzetméteres terek tele voltak dobozokban álló szőrmés bőrökkel, gombokkal, cérnagákkal, szabásmintákkal, és néhány otthagyott munkahelyi bútor is előkerült. Az első terepszemle után kiderült, hogy mindent szabad. A srácok (diákszínjátszók) segítségével nekiestünk: alaprajzot készítettünk, öteleteket irogattunk, szemetet lapátoltunk, tréningeztünk.
Egy művkaros lányt, Czimbalmos Andit is meghívtuk, hogy jöjjön el megnézni a teret és dolgozzon velünk, ha van ötlete. Persze volt és a művkaron gyorsan terjedt is a hír. Három, négy napon keresztül folyamatosan érkeztek a festők, szobrászok, vizuális nevelők, hogy ők is szeretnének itt dolgozni. Kezdték lefoglalni a helyeket. Hogy ne ütközzünk egymásba, mindenki kitűzte a megrajzolt alaprajzon, hogy melyik helyiségben szeretne munkálkodni, és azt is kiírta, hogy mit. Ilyen módon látható volt mi foglalt, mi szabad még és kit kell megkeresni, ha társulni kíván az ember. Az ajtónál üzenőfal kezdett üzemelni, mely megtelt infókkal, kérdésekkel. Egy másik táblán pedig a nevek, telefonszámok, mail címek, "szakterületek" sorakoztak.
Két héten keresztül ezek az emberek reggel nyolckor felvették a kulcsot, kinyitották a helyet majd este nyolckor vagy éjjel egykor valaki bezárt és leadta a kulcsot. Mindenki hozta a maga csapatát, segítségét. Beálltunk egymáshoz segíteni, és pörgős vagy csendes nagyközösségi munkálkodások jöttek létre. Az installálókat végigvezettük a performanszainkon, utána kiültünk az "udvarra", és megbeszéltük. Nem volt az általános kínos öt perc csönd, rögtön mondák mit éreztek, mit csinálnának máshogy, közben a diákok (a "performerek") jegyzeteltek. Persze volt köztünk némi beavatott cinkosság a közös munka miatt, de olyan régóta még nem ismertük egymást, mégis nagyon termékeny beszélgetés volt. Voltak srácok, akik járkáltak az épületben, megláttak valamit, szöget ütött egy ötlet a fejükben és megcsinálták. (Így született például az ablakon át szökő és ömlő székek meg dobozok sora.)
Nem volt se víz, se áram, se fűtés (habár nem is kellett, nagyon jó idő volt). (WC-re kicsiny otthonunkba jártak a résztvevők, mely praktikusan fél percre van a gyártól.) És csak azokat a dolgokat, anyagokat használtuk föl munkánk során, amit az épületben találtunk.
17-én, pénteken kettőre készen állt minden. Kitakarítottunk, rendet tettünk, elvégeztük az utolsó simitásokat, majd a legfölső szinten gyülekesztünk mind az eligazitásra várva. Utolsó praktikus infók, fixálások. Háromkor nyitottuk ki a kaput, és megkezdődött a munkabemutató. A környéket előzőleg körbeszórtam (szórólappal természetesen), és ki is tábláztam a helyes irányt. Így a környék lakói közül is jöttek szemlélődni. Jöttek fotósok, videósok, barátok, ismerősök, odatévedt idegenek. Bent az installációk között szabadon barangolhattak, viszont a diákszínjátszós srácaink is elkapták őket és idegenvezetőként plusz élményeket is adtak a nézőknek. Egy fönt kis WC-ben bordélyház üzemelt, ahol csajok monológjaikkal hozták zavarba a vendéget. Volt punci is, melyből megszülethettünk, szőrmedzsungel, melyben maszkos gitáros alkok bukkantak föl. Gombpocsolyában fetrengtünk és hullott ránk a gombeső, és ölelgettük a falat egy igazi szőrmeWC-ben. (És a többi csud.) És kifelé mindenkit megkértünk, hogy húzzon egy nagy fémtáblára egy strigulát, hogy ott volt. Egy fiú viszont inkább odbiggyesztett egy fejet. Onnan kezdve, mindenki írt vagy rajzolt. Tele egy nagy táblát.
Pár nappal korábban Sophie-val az utcán próbáltuk kamerával meginterjúvolni az embereket. Kíváncsiskodtunk a színházi kultúrafogyasztási szokásaikról, hogy ismernek-e mást a hagyományoson kívül, mivel szoktak kikapcsolódni, stb. A kamera persze elriasztotta őket, így sokra nem jutottunk a tanulmánnyal, de sok emberrel beszélgettünk el és meséltünk nekik a kesztyűgyáras programunkról Elhívtuk őket. Az egyik ilyen "áldozatunk" egy anyuka volt, aki a kisfiával ment haza. Beszélgettünk, a fiúnak nagyon tetszett az ötlet, és közben kiderült, hogy a hölgy egy nyolc gyermekes nevelőanyuka. Pénteken a bemutató végéhez közeledvén egyszercsak megérkeztek ők ketten, meg egy pöttöm kis cigánylányka. Bementek és egy órára eltűntek a "játszóházban". Nekem ez hatalmas élmény volt, és nagy siker.
Este mikor elment a nézősereg, mi maradtunk. A legfölső szinten kialakítottunk - szőrmés dogozokból - egy társalgót asztallal, fotelokkal. Borozás, beszélgetés, zenélés, a szőrmeerdőben meg játék.
Ez történt. És majd folytatom ezt és folytatjuk azt....
